Sokadszorra is megpróbálom elküldeni ezt a bejegyzést, de ha most se megy, akkor...! De akkor is ám, ha most meg több példányban is megjelenik!
Milyen érzés lehet a nagyvilágba küldött álnéven írt üzenet szerzőjére véletlenül ráismerni? Nem szándékozom beszámolni a barátaimnak blogíró szárnypróbálgatásomról. Kettős életet élek és titkolózom? Nem vállalom fel önmagam? Azt, hogy irogatok, nem titkolnám, ha szóba kerülne, de a konkrét címet nem szívesen mondanám el. Az itt leírtakat - ha nem is pont ílyen formában - tudhatják, tehát rám kellene ismerniük; másrészt hozzám közelállók lévén "elvárom" tőlük, hogy érdeklődjenek is felőlem, ne csak mint napilapot olvasgassák a belsőmet.
Gondolkoztam azon, vajon mennyit lehet így, itt elmondani. Persze elméletben mindent - de azért mégis... Egyelőre nem tudom, én mennyit engedek majd látni. Amikor önelemzést írtam, tudván tudva, hogy sokan fogják olvasni, akik rámismerhetnek belőle, az elején komolyan tartottam tőle, hogy belém látnak és akkor aztán hú de mi lesz - de később belejöttem az írásba és nagyon sokat bevállaltam. Tudtam, bár minden szó igaz, a mögöttes gondolatokat, eseményeket, epizódokat egyedül én ismerem, így ugyanolyan ismeretlen maradok azután is.
